Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy a munkám ennyi szeretetet képes elvinni a világba - interjú az "Eszter álma" babák készítőjével

2017.01.13


Mikor fogalmazódott meg Eszter álma és hogyan jutottál el odáig, hogy bele is vágj a megvalósításba?

Nagyjából 6-7 éve. Alapvetően egy nagyon tevékeny ember vagyok, a színeket, az anyagokat elképesztően szeretem, érdekelt minden, ami lakásdekoráció. Azonban, mivel varrni nem tudtam, a babaszoba- és lakásdekorációs ötleteimet édesanyám valósította meg éveken keresztül. Ebben a fordulatot az hozta meg, amikor Bence kisfiam három évesen megkérdezte: "Anya, miért csak a mami kezével varrsz?" Így januárban kitaláltam, hogy varrni fogok, februárban a férjemtől kaptam egy varrógépet és fél év múlva eljutottam oda, hogy már kiálltam vásárokba.

Mindjárt babakészítéssel kezdtél, vagy van más is, amit szívesen készítesz?

Se szabni, se varrni nem tudok igazán, csak amennyit anyukámtól tanultam, egyébként teljes mértékben a fantáziámra hagyatkozom. A babák előtt táskákat, neszeszereket, füzetborítókat, illatpárnákat készítettem. Akkoriban szárnyaltam, mindent akartam varrni egyszerre. 

Mondhatjuk, hogy ma már ez a fő tevékenységed vagy a babakészítést munka mellett végzed?

Mondhatjuk igen, habár néha még adok francia órákat is. Eléggé szabadon szárnyaló vagyok, nem bírom a kötöttségeket. Apukám mindig mondta: "Egyetlen dologra figyelj kislányom, hogy főnököd soha ne legyen!" Számomra a gyerekeim a legfontosabbak, Bence és Levente, lényeges szempont, hogy minél több időt tölthessünk együtt.

Kinek készítetted az első babát?

Biztos magamnak... Nem is tudom, a baba mindig egy hatalmas álom volt nekem! Olyan elérhetetlennek tűnt, hogy úristen, ahhoz mennyire ügyesnek kell lenni, hogy valaki babát készítsen!

Az oldaladat nézegetve rábukkantam egy nagyon kedves köszönő levélre, amiben egy óvó néni leírja, hogy az általad készített tündérük hogyan éli az életét az óvodai csoportjukban. Megragadott, hogy azt írta: "a gyerekek teljesen társukként kezelik". Mi bennük a varázslat? Téged mi inspirál?

Ezek a babák az én szívemben, az én lelkemben születtek meg, én kísérleteztem ki, én álmodtam meg őket, ezáltal saját lelkük van és ez sugárzik belőlük. Aki a kezébe veszi, ezt még inkább átérzi. A vásárlóimtól gyakran kapok olyan jól eső visszajelzéseket, hogy a babák élőben még sokkal szebbek, mint képen. Nagy szeretettel és odaadással készülnek, így minden babában ott van a lelkem egy darabja.

 Magamról talán annyit elmondhatok, hogy az érzelmeim általában nem csak halványan pislákolnak, hanem lavinaként öntik el egész lelkem. Úgyhogy miután ezt a levelet olvastam, csak ücsörögtem pityeregve, nagy boldogan és hálával a szivemben, hogy a munkám ennyi szeretetet képes elvinni a világba. Köszönöm. Mindenkinek.

Szívesen inspirálódom az interneten is. És itt éles határvonalat húznék az inspirálódás és a lopás között! Sajnos azt tapasztalom, hogy elérkeztünk egy olyan szintre (a Facebookon majdnem tizenkilencezres követőtábor), hogy annyian másolják és lopják az ötleteimet, hogy már arra jutottam, jobb, ha csak megvonom a vállam és továbblépek rajta. Azzal vigasztalom magam, hogy akkor ez biztos olyan sikeres és szép, ha ennyien utánozni akarják, hogy ennek tulajdonképpen örülnöm kell. 

Egyébként gyakran tapasztalom a kézművesség területén, hogy van valami, ami nagyon szép és nagyon sikeres és vannak azonnal rengetegen, akik rátelepednének. De az sohasem lehet ugyanaz, mivel a motiváció teljesen eltérő. Nekem például a babakészítés élvezet. Ezt onnan tudom, hogy december 22-én leteszem az utolsó babát és 25-én azon veszem magam észre, hogy babát varrok magamnak, kedvtelésből. És ez minden évben így van. Mindenki kérdezi, hogy te most dolgozol? De nekem ez nem munka!

Babázós kislány voltál?

Nem feltétlenül babák, de nagyon szerettem az állatokat és a babákat is. Este az ágyamba alig fértem be tőlük, sokat babusgattam őket.

Mi a legnehezebb a munkádban?

Nagyon sokan írnak a Facebookon, el kell tudnom dönteni, hogy az a rendelés bele fog-e még férni karácsonyig, tudom-e vállalni vagy sem. Ez a része fárasztó, de maga az alkotás része, amikor karácsonykor teljes nyugalomban ülünk a fa mellett a családommal, én pedig horgolgatom a baba sapiját, vagy a téli estéken, amikor Váratlan utazást nézünk a fiaimmal és én közben varrok, az számomra öröm.

Volt már olyan, hogy megtorpantál és azt mondtad, hogy nincs értelme, inkább feladod? Ki segít át a nehéz időszakokon?

Nagyon, nagyon nehéz évekig úgy állni a vásárokban, hogy kint állsz, ott megy el több tízezer ember melletted, és hogy gyakorlatilag nagyon sokszor észre sem vesznek. A kézművesség nagyon rögös út, főleg amikor én kezdtem, nem tudtam, de a válság pont begyűrűzött. Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, nem megyek többet, de hazaértem és mindig az a gondolat motivált, hogy mit tudnék még jobban csinálni. A sikeres kézművesekkel kapcsolatban azt figyeltem meg, hogy olyan minőségű, olyan egyedi terméket állítanak elő, ami leutánozhatatlan, és valami olyan lelkiség van mögötte, hogy az ő standjuknál mindig zsongnak a vásárlók. És ezt én is elértem a babákkal. Az a véleményem, hogy hiába van szegénység, meg válság, az embereknek van igénye a szépre és van réteg, aki ezért hajlandó pénzt áldozni.