"Ja, semmi, csak a Facebook!"

2017.09.14

Észrevettétek már, hogy a telefon folyamatosan világít valami miatt? Viber, Messenger, Facebook, Gmail... Ha világít, akkor pedig nyilván muszáj megnézni, hogy ki keres, mert biztos nagyon fontos... egészen biztos... Kit akarok becsapni? Momentán az egyetlen személy, akinek életbevágóan fontos, hogy nulla-huszonnégyben elérhető legyek, az a 21 hónapos kislányom...! Ő pedig (még) nem nyomkodja a telefont. Ha pedig valami tényleg sürgős lenne, akkor az illető telefonálna, nem gépelgetne Messengeren...

Néha úgy érzem, hogy a telefonom beszippant: muszáj tudnom mindent, hogy mi történik a nagy világban, és természetesen az ismerőseim életében. Szegény gyerekem minden pillanatát rögzítem: fiatal kora ellenére több ezer kép készült már róla (nem elírás, valóban ennyi)... Ugyanakkor az is igaz, hogy egész nap kettesben lenni egy totyogóval, akinek a kedvenc szava a "NEM", meg még néhány kulcsszó, mint "anya", "api", "babi", "mama-mami", "papa-papi", "hammhamm", "bumm", plusz az összes állat hangutánzója... háát, valahol azért talán érthető, ha az ember vágyik egy kis felnőtt társaságra... A telefon felnőtt társaság lenne?!

A telefonnal - legalábbis az enyémmel - még az a gond, hogy valójában annyira szép, színes és változatos (valamint tökéletesen tudja, hogy mi és érdekel mostanában), hogy gyakran azon kapom magam, nem is vagyok jelen... Nem emlékszem, hogy mit beszéltünk meg pár perccel korábban, nem mélyedek el a beszélgetésben. Elmúlhatnak fontos pillanatok a nélkül, hogy észrevettem volna! Ebbe még belegondolni is szörnyű!

Ti mennyit neteztek nap közben? Hányszor pillantotok rá a telefonra, hogy keresett-e valaki, vagy hogy hányan like-olták a gyerkőcről legutoljára feltöltött képeteket? Email? Hírek? Időjárás?

Hallottatok már a "mindfulness"-ről? Magyarra leginkább tudatos figyelemnek, teljes odafigyelésnek fordítják. Nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a figyelmet egy dologra koncentrálva vagyunk tudatosan jelen. Prózai, de így sokkal gyorsabban lehet haladni például a házi munkával is. :)

Én úgy döntöttem, hogy igyekszem kordában tartani, vagyis tudatosítani a telefonomra szánt időt! Azt nem tudom megígérni, hogy nem fényképezem le a gyermeket, amikor először jut eszébe, hogy a műanyag tálat meg is lehet fordítani és ráállni és így soookkal magasabbnak lenni, vagy amikor látja, hogy olvasok és ő is előveszi az egyik könyvét, hogy együtt olvassunk... DE! Éjszaka egyáltalán nem veszem ezen túl elő (ez igen is nagy dolog az örökké ébredező gyerkőc miatt felborult bioritmus mellett), maximum óránként ellenőrzöm (ezt még leírni is borzalmas), és ami értesítést csak tudok, kikapcsolok rajta (vagy lefordítva tartom a telefont, hogy ne lássam, ha világít). Nagyon kíváncsi vagyok az eredményekre... De legyen ez egy következő bejegyzés!

Meg tudod saccolni, hogy mennyi időt fordítasz a telefonodra egy nap? És saját magadra...?



Ahogy ígértem, most jöjjön, hogy hogyan alakult a kapcsolatunk a telefonommal az elmúlt héten.

Köszönjük szépen, még mindig elég jól ragaszkodunk egymáshoz, DE! Nagy fejlődés, hogy mielőtt feloldanám a billentyűzárat, tudatosítom magamban, hogy mit is szeretnék csinálni! Tudatosan a másik szobában "felejtem" (habár már a kislányom, ha villogni látja, akkor lelkesen odahozza nekem).

Leginkább azért is töltök (töltöttem) sok időt a telefonnal, mert amikor csak adódott néhány nyugodt percem, gyorsan olvastam valamit. Most igyekszem hagyományos, papír alapú könyvekre cserélni. Már el is felejtettem, hogy mennyivel jobb elmélyülni egy érdekes könyv olvasása közben, mint amikor csak átfutok felületesen egy cikket (hányszor futok rá, hogy ígéretesnek tűnik a cím, aztán kiderül, hogy vagy az ígérthez képest valami teljesen másról szól, vagy elcsépelt közhelyeket pufogtat a cikk...mind, mind időpocsékolás!)

Mi tagadás, van még hova fejlődnöm, de jól haladok!